SunAug 15th

Az első pont megvan: STK - Bükkábrány 2-2 (0-0)

Dankó - Matisz, Fodor R., Hajdú, Fodor J. - Szabó G. - Petró, Barna, Laczi, Szabó I. - Dakos

Góljaink:

Dakos Laci

Szabó Pisti

Az a játékvezető! Pfff, LOL…kb. ennyit lehet róla elmondani. Na meg az időjárás. Amúgy nincs nagy baj a meleggel, ám az épp szembe kap. Az újhelyi pálya úgy lett kialakítva, hogy a nyugati irányba néz, így délutáni meccseken pont nappal szemben kell ülnie a személyzetnek. Sebaj, addig jó, míg a kapusoknak nem süt a szemébe a nap illetve a nézőknek. Bár néha azt kívánnánk, inkább ne lássanak semmit egy olyan bíráskodásból, amit Bárdos Zoltán spori nyújtott. Fújt ide, fújt oda, csak nem tudta mikor, hol és mit. Az egész meccset tulajdonképpen elcseszte.
Ahogy mi is közreműködtünk abban, hogy elpocsékoljunk két pontot. Ordító ziccereket hagytunk ki, bizonyos pozícióink ingatagok voltak. A védelemben Fodor Robin kívül nem nagyon van stabilitás, bár Hajdú Gergő feladatával sem lehetünk teljesen elégedetlenek. Matisz Marci még képes többet kihozni magából, amennyiben gyakorolna többet, de valahogy érthető, hogy ez nem megy.
A középpályán Petró Atit most korábban le kellett cserélni, a helyére beállt Blaha Dani pedig maximálisan végrehajtotta feladatát. Lelkesen, bátran küzdött, öröm volt látni a játékát. Van benne potenciál, a nagy csapathoz irányítóként egész jól felnőtt már, érdemes lenne több meccsen is kipróbálni.
A középpályáról érdemlegeset ezen kivül nem nagyon lehet elmondani. Halovány volt, egy-két jó momentuma volt, más semmi. Dakos Lacit elöl ki kell szolgálni, ez pedig nem megy úgy, ha neki kell ellátnia sokszor egy-két középpályás feladatát.
Szabó Pistinek meg ha nem megy a játék, akkor minek játszatjuk állandóan? Ok, azért legalább rúgott egy gólt, mentségére legyen mondva, ő mentett pontot nekünk. Ám akkor előretolt ékként kéne játszatni és őt meg Lacit kiszolgálni.
Na mindegy, a taktika szervezése nem a tumblr-ből jön.

Permalink